2007. október 31., szerda

Az ember teremtésének mitológiái

Maja teremtéstörténet:

A világ és az emberek teremtése

Elmélkedtek (az istenek), és íme, megvilágosodtak, megjelent az Ősfényhajnal, és terveikben megjelent az ember.

Ennek utána elgondolták a teremtést, elgondolták a fák és folyondárok növekedését, az élet születését és az ember alkotását és a sötétségben és fénytelen éjszakában ekképpen szerezte mindezt Égszíve, az, akit Hurakánnak mondanak...

Miképpen legyen élet, és miképpen jöjjön létre világosság? Kinek kell gondoskodnia táplálékról és betévő falatról?

- Jöjjön immár, és legyen! Népesüljön be az üresség!

- Húzódjanak félre a vizek, és hagyják el helyüket! Tűnjenek elő a szárazok, és szilárduljanak! Legyen!

Így szóltak.

- Legyen élet és legyen világosság az égen és a földön! És ne legyen ragyogás, nagyság és dicsőség művükben és teremtésünkben, míg nem alkottunk embert, míg testet nem öltött az ember!

Így szóltak. És utána megcselekedték és így megteremtették a földet. Igen, így volt, így teremtették a földet. Nem volt föld, és így szóltak:

- Föld! - És egy szempillantás alatt létrejött a föld...

Ekképpen teremtetett a föld, így teremtetett általa, kinek neve Égszíve és Földszíve, és aki termékennyé tette a földet, mikor még várakozás borult az égre, és víz borult a szárazra.

Így történt, hogy teljessé vált a mű, és ekkor elmélkedtek és megvilágosodtak, és gondolkodtak és megcselekedték.

Ennek utána megteremtették a bércek vadjait, az erdők démonait és a hegyek szellemeit, őzeket, madarakat, pumákat, jaguárokat, kígyókat, csörgőkígyókat, viperákat és a liánok démonait...

Azt kívánták, hogy minden földi élő imádja őket.

De az állatok nem értették egymás beszédét, ezért nem mentek semmire, és nem tudtak tenni semmit. Így hát áldozatul adták mindet, és a föld állatai arra ítéltettek, hogy megölessenek, és táplálékul szolgáljanak.

Ekkor a Teremtő és az Alkotó, a Nemző és a Szülő elhatározták, hogy új kísérletbe kezdenek, megteremtik és megalkotják az embert...

Teremtsünk hát engedelmes és tisztelettudó lényeket, akik táplálnak és eltartanak minket.

Így szóltak.

Ezután következett a teremtés és a formálás. Földből és sárból alkották a húsát. De látták, hogy nem jó...

És az emberi alakokat fából azonnal elkészítették. Olyanok voltak, mint az emberek, beszéltek, mint az emberek, és benépesítették a föld színét.

Éltek és sokasodtak, lányaik voltak, fiaik voltak a fából alkotott embereknek, de nem volt lelkük, nem volt értelmük, és nem emlékeztek a Teremtőre és az Alkotóra. Elfelejtették Égszívét, és ezért elveszítették kegyelmét...
Égszíve vízözönt bocsátott rájuk, és a hatalmas vízözön a fából teremtett alakok fejére zúdult.




Egyiptomi Teremtés Történet

A teremtés /részlet/

Kezdetben nem volt sem ég, sem föld, sem élők, sem holtak nem voltak, az alkotó és romboló elemek is dermedt tétlenségben nyugodtak Nun isten örvénylő mélyén. Nun volt az őselem, az ősvíz formájában létező istenlény. Az ő alkotórészeiből keletkezett a mindenség. Az ősvíz tükrét sűrű sötétség borította, mert a fény szent forrása is Nun keblében pihent. És az istenek létrehozója, a hatalmas Nun megteremtette a napvilágot. Az ősvíz színén zsenge csíra bukkant elő, és hamarosan kecses, sok színben pompázó lótuszvirággá nőtt. A világ áttetsző, zárt kelyhéből sejtelmes fény derengett, szirmai lassan kibomlottak, és egy tündöklő gyermek bújt ki belőle. Nun életre keltette Nefertumot, a napgyermeket. Nefertum felnyitotta szemét, a sötétség eloszlott, s a világot beragyogta az éltető fény.

A virágbölcsőjéből kiemelkedő napgyermek körültekintett, s a végtelen vízen egy cseppnyi hely sem akadt, ahol lábát megvethette volna. Ekkor a mélyből előhívta az őshalmot. Kilépett a szilárd talajra, és megteremtette Maátot, a mindenség törvényét, az igazság istennőjét, a holtak szívének túlvilági bíráját.

A napisten megpillantott egy karcsú, négyszögletes kőoszlopot, a Benbent, az obeliszk ősmintáját. (Ennek helyén épült később a napisten városa, görögül Héliopolisz. Felkapaszkodott a csúcsára, körülnézett, és látta, hogy egyedül van. Heper, a felkelő nap ekkor bűvös hatást gyakorolt tulajdon szívére, és létrehozta Sut, a lég istenét, és Tefnutot, a nedvesség istennőjét. Su és Tefnut szerelméből született Geb, a föld és Nut, a mennybolt. Geb és Nut hosszú időn át szorosan egymáshoz simulva éltek, de egy napon atyjuk elválasztotta őket. Su megragadta Geb asszonyát, és felemelte a végtelen magasságba, hogy megalkossa belőle az ég boltozatját. Nut hatalmas ívben hajolt Geb fájdalomtól görcsbe merevedett teste fölé; talpa a keleti horizontot érintette, kezével a nyugati láthatárra támaszkodott. Nut a földre tekintett a roppant magasságból, és szédülés fogta el. Panaszaira a lég istene, Su megtámasztotta Nut vállát és derekát, hasát meg csillagokkal ékesítette; e naptól fogva Nut istenasszony uralkodott a mérhetetlen égbolton, férje, Geb pedig a föld hatalmas istene lett.

Ré, a nap két óriási bárkát készített magának. Az egyiken nappal járta be az ég tündökletes tájait, a másikon éjjelente vágott neki föld alatti útjának. És hajnalra újra elérte a napkeleti Benben követ. Minden reggel ragyogó ifjúként indult mennyei útjára - ekkor Hepernek, keletkezőnek hívták -, delelőre már érett férfiként érkezett a mennybolt közepére - ekkor Rének nevezték -, estére mint Atum törődött, fáradt aggastyánként szállt az éji bárkába, és másnap ismét megifjodva kezdte meg nehéz útját. Az égi bárka orrán a haragos Széth őrködött, a vörös isten, és rettentő fegyverével tartotta távol a napisten ellenségeit.

A földi férfiak és asszonyok Ré földre hulló könnyeiből születtek. Mielőtt az emberek benépesítették volna Alsó- és Felső-Egyiptom területét, Ré megalkotta a növényeket, az állatokat és a vizekben nyüzsgő szörnyeket.







Laoszi teremtéstörténet:

Az ember teremtése /részlet/

A föld jótékony szellemei, a Pu Niö Nia Niö-k egykor fenn éltek az égben, az istenek társaságában. Riasztó külsejük azonban annyira elrémítette az istenek gyermekeit, hogy az ég legfelsőbb ura kiűzte őket az istenek országából. Ekkor a föld még nem létezett, és lent csupán a végtelen víz tükre csillogott. Így szólt az istenek ura:

- Szálljatok alá, tapossátok meg a vizet, és lábatok nyomán előbukkan a föld! Teremtsetek lakhelyet magatoknak!

A szellemek leereszkedtek, megtaposták az óceán vizét, és íme, megjelent a föld. De a mérhetetlen kiterjedésű síkon egyedül érezték magukat, így hát visszamentek az égbe, hogy megkérjék az istenek urát, adjon társakat melléjük. De amint újra megjelentek az istenek között, az istengyermekek rémülten menekültek. Az istenek ura haragosan rivallt rájuk:

- Hogy merészeltetek visszajönni?

- Azért jöttünk, istenek ura - felelték a szellemek -, hogy társakat kérjünk tőled, mert egyedül vagyunk a földön.

Az istenek ura ekkor átadott nekik három magocskát, és megparancsolta, hogy a magokat ássák a földbe.

- A magok kihajtanak, és indát eresztenek.

Az indákon három hatalmas tök fog nőni. Itt van egy fúró, egy olló és egy fejsze. Ha zaj hallik a tök belsejéből, nyissatok lyukat rajtuk, hadd jöjjenek elő az emberek.

Pu Niö Nia Niö-k visszatértek a földre, elültették a magokat, és a vastag indákon csakhamar három hatalmas tök fejlődött. Amikor a tökök belsejéből nagy zsivajgást hallottak, a fúróval, az ollóval és a fejszével kilyukasztották mind a hármat, mire előbújtak az emberek. Az első tökből származtak a khák, a szegény szolganép, a másodikból a laók, a harmadikból a mandarinok és a fehérek. Mivel az emberek ruhátlanul jöttek a világra, a szellemek ismét felemelkedtek az istenek urához, hogy ruhát kérjenek számukra. Az istenek ura három bálát nyomott a kezükbe, majd visszaparancsolta őket a földi lakhelyükre. Az első bálában a khák részére szánt ruhák voltak: foszlott rongyok. Ezért jár máig is a szegény nép rongyokban. A második csomagban már tiszta, rendes öltözékek voltak, ezért a laók tisztán és rendesen öltözködtek. A mandarinok és a fehérek csomagja pompás, díszes öltözékekkel volt teli.


Nincsenek megjegyzések: