2008. január 3., csütörtök

Függőség

A függőségnek nagyon sok fajtája van.
Beszélhetünk internet, tv, zene, mobil, de akár cigi, drog, kábítószer, kávé vagy tea függőségről is. Vannak, akik megőrülnek, hogy ha egy időkereten belül nem gépezhetnek, vannak, akik nem bírják ki egy kis kábítószer adag nélkül. Az embernek mindig több és több kell, soha nem tud leállni és nem tud betelni, azzal, ami van.
Ahozz, hogy függők legyünk valamitől nem kell sokat tennük, de, hogy leszokjunk káros mániánkról nem csak ígérni kell magunknak, de akarni és tenni is érte. Nagyon sokan lussták, és azt hiszik ez túl nagy feladat, és már az elején is feladják, pedig nem kéne. Igen is van kiút, van remény.
Vegyünk példát, a cigaretta függőséget. Nagyon gyakorni az, hogy csak a társaság miatt kezd el egy 13-15 éves lány vagy fiú cigizni, mert hogy annyira menő. Pedig jobban bele gondolva a cigaretta, nem csak szájrákot okoz, ha nem tüdőzzük le normálisan, de okoz tüdőrákot is, és még nagyon sok rosszal jár eggyütt is, büdös lesz a ruhánk, a kezünk, sárga lesz a fogunk, mindig rossz izű lesz a szánk és még büdös is, de a kezünk és az ujjaink is sárgulnak majd idővel. Nagyon sokan a cigit stresszoldóként "használják", akkor szívják, amikor rosszkedvük van, vagy, amikor éppen túl nagy nyomás van rajtuk, vagy csak úy, mert már hozzá szoktak. De a hozzászokás a legrosszabb, mert már nem, azért szívjuk, hogy enyhítsünk a ránk nehezedett bajokkal járó stresszből, hanem, azért mert megszoktunk, hogy minden áldott reggel, miután fogat mostunk megiszunk egy forró kávét és elszívunk egy cigit.
Nekem édesanyám dohányzik már 17 éves kora óta. Ő már többször letette a cigarettát, de mindig visszaszokott, azzal az indokkal, hogy ő nem bírja ki nélküle, és hogy neki kell, meg hogy szüksége van rá, különben összeesne a stressztől és a cigi és egy jó fekete kávé megnyugtatja és, ilyenkor felszabadul egy kicsit, megnyugszik és tud tisztán gondolkozni. Bár szerintem, ez menne neki cigi és kávé nélkül is, csak nagy akarat erő kell és egy jó nagy firss tiszta levegő. Nekem ennyi is elég, hogy megnyugodjak, és, hogy tisztán gondolkodjak, nem kell ehhez kávé, cigi vagy drog.Nekem nem egy ismerősöm szokott rá 12-14 évesen a cigire, és nme egy próbálta már már ki a kábítószer egyik fajtáját, például a marihuánnát, vagy az extasy tablétát, netán a speed-et, vagy a heroint, de még sorolhatnám...
Sajnos, ha rászokunk valamire, arról nagyon nehezen mondunk le, mert az már majdnem hozzánk nőt, ezzel élünk, így élünk és, mint a saját tulajdon tárgyainkról nehezen teszünk le, úgy a függőségünkről is.
A tinérdzserek nagy többsége internet, mobil és tv függő vagy mániás. A többség, miután haza megy első dolga az, hogy nem megcsinálja a mára feladott házi feladatát, hanme az, hogy bekapcsolja a gépet. És internetezés mellett tanul, de az internet nagyon elveszi az ember figyelmét, és olyankor nme bír másra koncentrálni, csak a monitorra, ha akar, ha nem. Peidg lehetne ellenne tenni, de nekünk jobb ülni és olvasni, vagy csinálni felesleges dolgokat az interneten, mert mi így érezzük jónak, de hát, mint tudjuk ez káros szenvedély, és nemcsak a szemüknek tesz rosszat, de ha netezés közben hangosan hallgatunk zanér, akkor a dobhártyánkat is károsítjuk meg a fülünket, és az agyunkat is romboljuk azzal, hogy napi 4-6, de akár 7-9 órát ülünk a gép előtt. De ez nem csak az internet függőségre vonatkozik, hanem minden káros szenvedélyünkre.
Az egyik nagyon jóbarátom sajnos internet mániás lett már 13 éves korában. Amíg nem volt nála otthon net, nagyon sokat voltunk eggyütt, sokat jártunk a hozzánk közeli parkba, és jóbarátom volt addig, míg el nem kapta őt is a fertőző internet hullám, és őt is elsodorta magával. Azóta csak msn-en keresztül beszélünk és körülbelül egy jó egy éve láttam utoljára, mert soha nem ér rá, mert megy haza gépezni.

Nincsenek megjegyzések: